Kezdőlap

A hét végére terveztem egy bazsarozé túrát a Nagymezőre, de más elfoglaltságom miatt ez most nem jön össze. Tegnap délután egy gyors körbejáráson megnéztem, hogy mi újság arrafelé. A bazsarózsa itt már elnyílóban van, de sok más van helyette. Ennyi majomkosbort még nem láttam errefelé. Ha tehetitek, nézzetek ki a hétvégén. Talán lesz vezető is csapatból.

Kinyíltak az erdei szellőrózsák, az erdei gyöngyköles szemet vonzó kék színben pompázik.

Az elhagyott tanya mellett idén is vannak bíboros kosborok, a Nagymezőn előbújt a tavaly megtalált tarka-kosbor család is, mindenfelé kéklik az atracél. Az egyik bokorban a kardos madársisak is kinyílott, a kisfészkű hangyabogáncs bimbóin már nyalakodnak a hangyák.
A bokrok mellett mindenhol ott vannak a szebbnél szebb majomkosborok, ennyi fehéret, amennyi itt van, még nem láttam egyszerre. Azért van más is, pacsirtafű, agárkosbor, ezüstös hölgymál és bazsarózsát is lehet még látni. A hét végén talán több lesz a hegyi lenből és a lila ökörfarkkóróból is.

 Felmentem a szép kilátást nyújtó erdősarokig, ott mindig sok bíboros kosbor van. Most is volt, az egyik különös sötét színével vonta magára a figyelmet. Az erdőszélén egy ritkaság, a fogaslevelű bükköny virágzik, a fák között egy fehér madársisakot is találtam. Ennyi fért bele 2,5 órába. Ráadáskánt feltankoltam a Szilárd Lacinál a bazsarozéból, az is fogyóban van.

Szöveg, képek: Jónás István

Az a megtiszteltetés ért, hogy az elmúlt hétvégén a MTBO (mountain bike orientering, tájkerékpár ) világkupa magyarországi fordulóján (Várgesztesen) részt vehettem a rendezők munkájában. Pécsről Ambrus Sanyival (PVM) ketten, a verseny ( 4 fős ) informatikus csapatában dolgoztunk. Feladatunk az eredmények értékelése és ezeknek mindenféle rendszeren keresztüli közvetítése.

Folyamatosan ( élőben ) ment a rengeteg adat egy kivetítőre, egy honlapra és a helyszíni wifis rendszerre. Mindez három napon keresztül hibátlanul! Az erdőben telepített rádiós pontokról is folyamatosan jöttek az információk és egy GPS-es rendszerrel még azt is láttuk ( a verseny alatt csak a rendezők) , hogy éppen ki hol tart.

Maga a verseny számomra teljesen új volt , én még tájékozódókat biciklin soha nem láttam.

Térképük hasonló a tájfutókéhoz, talán egy kicsit kevesebb rajta az információ ill az utak erősen ki vannak emelve.

A három nap alatt ( normáltáv, középtáv és váltó) napi két ( időben elkülönített) verseny zajlott , délelőttönként a világkupa fordulók, délutánonként pedig a "fakó" ahol a tájfutásban is megszokott kategóriák szerint a 10 évestől a 75 évesig kerékpároztak és keresték a pontokat az erdőben. Maga a verseny kategóriánkénti tömegrajttal indult ( minden nap ).

A versenyzők felveszik a térképüket, elszaladnak a bicikliig és irány az erdő.

A mezőny kb 350 főből állt és mint a képek is mutatják igen elszánt a mezőny. Minden nap volt eső így a feladat nem is volt olyan nagyon egyszerű.

Szöveg, képek: Nagy Balázs

A 8:48-as vonattal indultunk Hetvehelyre. Reggel még borongós volt az idő, nem is lett volna jó korábban indulni. Kevesen voltunk, négyen vágtunk neki a Sás-völgynek, anyák napján más elfoglaltságok kerültek előre. Akik még nem jártak erre, azoknak sok érdekességet tartogat a Sás-völgy. Már az út elején feltűnt a gólyaorrfélék legszebbike, a mindenfelé virító fodros gólyaorr. Megkerültük a Sásvölgyi vendégház előtti hangulatos tavacskát, megnéztük a sárga árvacsalánnal benőtt patakpart túloldalán dagonyázó mangalicákat. A rétet fekete nadálytő és vörös acsalapu díszíti, térdig vizesek lettünk, mire átértünk a Cigány forráshoz. A völgy a Hetvehelyi cigányokról nevezetes, egy emlékmű áll a hajdani cigánysor helyén. Hiteles leírás erről az alábbi helyen található.

Az elhanyagolt erdészházból varázsolták 2010-ben a Mókus suli erdei iskola és Erdő háza létesítményeit. Ott jártunkkor is lakták a szellemesen kialakított kilátóval és impozáns kültéri ebédlővel rendelkező házat. Továbbhaladva megismerkedtünk az érdeslevelűek családjába tartozó ebnyelvűfűvel, majd a völgy végén, az erdőbe érve megcsodáltuk a szebbnél szebb, hatalmasra nőtt bíboros kosborokat. Lemértük a legnagyobbat, 76,5 centi magas volt.

A völgyet elhagyva Petőcpusztára értünk. Valamikor a Víganvár csárda várta itt a vendégeket. A hajdani kistelepülés temetője mellett elhaladva az uránbánya IV-es légaknájának a helyére értünk. A bánya bezárása után az összes épületet ledózerolták, csak a harangláb maradt meg. Egy jelzetlen úton indultunk tovább a Jakabhegy felé. Az erdő alját most a mindenfelé virágzó medvehagyma díszíti. A Zsongorkő szikláin a Heuffel-törpezanót sárgállik. A levegő párás volt, a Villányi hegyeket sem láttuk. A szél is fújt, visszamentünk a padokhoz ebédelni. Itt és a kolostor környékén már egyre több kirándulóval találkoztunk.

A Remeterét felé indultunk le a hegyről. A medvehagymával elvegyülve sokféle növény pompázik mindenfelé. Tavasz van, virágzik a hatalmasra nőtt gyapjas boglárka, az ugyancsak sárga borbálafű a lila virágú foltos árvacsalánnal, a többinél magasabbra növő halványlila hagymás fogasír, a sárga árvacsalán, a fehér virágú olasz müge, a kéklő indás ínfű. Aztán megint a medvehagyma magában, erdei gyöngykölessel, hagymás fogasír, a Cinke tanyához vezető nyiladékban borbálafű, lejjebb olocsán csillaghúr kínálja magát a fotózáshoz. A Remeterét után változik a növényzet, itt a Mecseki teafűként ismert nagyvirágú méhfű, a bimbózó nagyezerjófű és a lila ökörfarkkóró mellett a mediterrán klímát kedvelő orchideánk, a majomkosbor pompázik.

Ezzel a 22 kilométer hosszú az anyák-napjai virágkavalkáddal köszöntünk minden édesanyát!

Szöveg, képek: Jónás István

Arató Csongor rövid beszámolója a Ripszám Henrik Emlékversenyről: