Mekkora eső az, amikor még elindulunk a Papukra? - kérdezte egyik túratársam péntek este. Én is gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e elutazni Horvátországba csak azért, hogy jól elázzunk? Elkényeztetett bennünket a szokatlanul meleg időjárás, ezért úgy gondoltam, hogy pár fok lehűlés és a kilátásba helyezett néhány milliméter eső kifejezetten jót tesz majd a túrának. Azért megnyugtató volt, hogy száraz úton indultunk el szombat reggel Jankovác felé. A szokásos útvonalon két óra alatt odaértünk Jankovich gróf hajdani vadászkastélyához, útközben csak néhány csepp eső pottyant a szélvédőre. A hegy alatti falvakban nedves volt az úttest, látszott, hogy errefelé nemrég még esett. Bizakodtunk, hogy itt már elvonult vihar.
Első utunk a vízesésekhez vezetett. Ennél szebb bemutatkozást ki se lehetne találni annak, aki először jár a Papukban, de sokadszorra is megkapó látványt nyújt a meredek sziklafalakról lezúduló vízfüggöny. A vadászkastély melletti tórendszerről vezetik a sziklákra a vizet. Most csak rápillantottunk a tavakra, hosszú út állt előttünk, azt terveztünk, hogy átmegyünk a hegy déli oldalára, Velikába. Visszafelé jövet jólesik majd megpihenni a tóparton.
Meredek kaptatón indultunk föl a Nevoljasi kilátóba. Medvehagyma borítja most a talajt, akárcsak otthon a Mecsekben. Itt hatalmas termetű holdviolák színesítik az erdőt, a lábunk alá is figyelni kell, nehogy rálépjünk a lomhán lépkedő foltos szalamandrákra. Amikor először jártam erre, akkor a tündérfürt virágzott mindenfelé (régies nevén szakállas bajnóca), azt most még hiába kerestük, majd május közepén érdemes visszajönni. A gerinc közelében a Zselicre emlékeztető berki szellőrózsa mellett néhány tő tavaszi kankalint is találtunk. Benéztünk a Jezercei síházba, aztán felmentünk a kilátóhoz. Párás volt a levegő, nem láttunk el hazáig, csak a környező dombokon pihentettük a szemünket.
A Lapjak csúcs felé indulva megváltozott a táj. Itt már a déli oldalra jellemző növénytársulással találkoztunk, vörösáfonya-bokrok között értünk a csúcs közelébe. Megnéztük a Velikából felvezető tanösvény tábláit, aztán a csúcskereszt alatti szikráról a falut, a Papuk déli oldalának kirándulóközpontját is megpillantottuk. Adrenalin-növelő ereszkedéssel lemásztunk a selymes zanóttal és enyves szegfűvel díszített sziklákról, aztán a jelenleg is működő kőbánya mellett elhaladva elértük Velika várát. Ebéd után folytattuk az utat, megcsodáltunk egy gyönyörű majomkosbort, aztán jelentős szintvesztéssel leértünk le a termálvizű strandig.
A Dubocanka-patak völgyében indultunk vissza. A szebb napokat látott üdülőket elhagyva véget ért az aszfaltos út, és egy enyhén emelkedő, jó minőségű kőporos úton küzdöttük le a szintvonalakat. Szerencsére nem kellett folyton a lábunk elé nézni, gyönyörködhettünk a völgyben futó patak csobogóiban, támfallal megerősített vízeséseiben. Dubokára érve megpihentünk a közeli forrásnál. Megcsodáltuk a csermelyaggófű hatalmasra nőtt példányait, a nálunk csak Zákány-Őrtilos környékén található hármaslevelű fogasírt, aztán a gerincet újra leküzdve visszaértünk Jankovácra.
A Jankováci tórendszer egy barlangforrásból táplálkozik, innen indul a domboldalra felvezető tanösvény is. A következő állomás a gróf szarkofágja, amely első látogatásunkkor még darabokban hevert. Azóta szépen helyreállították, sajnos az eredeti (magyar nyelvű) sírfeliratot nem sikerült restaurálni. Meredek lépcsők vezetnek egy barlang nyílásához, a bátrabbak ide is benéztek. Még néhány tábla, aztán újra lefele vezet az út. Az utolsó megállót, az üvegesek sírját is elhagytuk, amikor mennydörgést hallottunk a Papuk-csúcs felől. Először nem vettük komolyan, de hamarosan nagy cseppekben eleredt az eső. Ez már nem zavart bennünket, mi a reggeli zivatarra jöttünk, azt szerencsére lekéstük. Még néhány méter a parkolóig, aztán beszálltunk a kocsikba. Nem beszéltük meg, de a tóparti pihenést most kihagytuk. Majd legközelebb bepótoljuk.
Jónás István (túravezető)