Ritkán megyünk vonattal Villány felé, szinte nosztalgia-utazásnak éreztem a szombat reggeli vonatozást. A MÁV is segített az élmények felidézésében, 10 perces késéssel indította a szerelvényt. De nem siettünk, kényelmesen elhelyezkedtünk, kedves volt a kalauz, jól éreztünk magunkat. Gyönyörködtünk a tavakkal teli völgyben, a régi állomás-épületekben, fél óra alatt Kistótfaluba értünk.

 Kistótfalu legrégebbi épülete a Kossuth Lajos utca 44. szám alatt álló műemlék jellegű tornácos parasztház, mely a mestergerendán lévő dátum szerint 1783-ban épült. Egy idős néni lakja, a fehérre meszelt falakon nem fogott az idő. Az utca túloldalán van a műemléki védettséget élvező református templom. A késő barokk stílusú épületet Friedrich Krüger építette 1833-1838 között, berendezését az egyik pad felirata szerint Joseph Thiely „késelte” az 1833-as évben.

 A falut elhagyva megálltunk egy nagy bokor csillagőszirózsa mellett, megcsodáltuk a madármályvát és a csicsókát. Átvágtunk a réten, és beértünk az erdőbe. Itt már sok ismerős jött velünk szembe, a Szent Imre teljesítménytúra útvonalán mentünk felfelé. Kevés gombát is találtunk, a legszebbek a galócák közé tartozó selyemgombák voltak (Amanita vaginata, nem azonos a TV-reklámból ismert hüvelygombával).

 A gerincre érve megváltozott a növényzet, a déli oldalról felkapaszkodott a méregölő sisakvirág és a vajszínű ördögszem, a Csukma-kereszt környékét pedig az aranyfürt uralta. Leültünk ebédelni, aztán leereszkedtünk az Akasztófadombra. Fotóztunk még néhány különlegességet, az árlevelű len, a salamonpecsét és a csillagőszirózsa mellett néhány tő őszi füzértekercset is találtunk.

A szőlőt errefelé már leszüretelték, csak a pirosló levelekben gyönyörködtünk, megpróbáltunk rózsát hajtogatni belőle (kevés sikerrel). Az egyik pincénél azt is megtudtuk, mi készült a sok szőlőből. A Siklósi távolsági buszmegálló felé a volt határőrlaktanya mellet vezet az út. Már csak a csontváza maradt meg, nem ért meg olyan kort, mint a Kistótfalui parasztház.

szöveg, képek: Jónás István