Reggel kicsit szünetelt az eső, még a nap is erőlködött, így hát éltem a lehetőséggel, és kimentem az erdőbe. A Nagy-Mélyvölgy felé indultam, abban a reményben, hogy találok medvehagymát. Az északi oldalon még sok a hó, a köd is felkúszott a völgyből. Néhány meggyötört kankalint látok, de egy árva kilobitet se pazarolok rá, szebbeket fotóztam még a hóesés előtt. Azért a fák tövénél egyre nagyobb területen előtűnik a föld, kiegyenesednek a néhány hete már előbújt medvehagymák, könnyen összegyűjtök egy adagot. Közben egyre sűrűbb lett a köd, ideje visszafordulni.

A déli oldalon barátságosabb az idő, gondoltam, az újabb eső előtt még benézek a Bertalan sziklához. Ahogy meresztgetem a szemem, észreveszek egy fehér szöszmöszöt a fűben. Közelebbről nézve látom, ez az, amit keresek. Ahol egy van, ott van több is. Egy hete még itt is hó borította az oldalt, mostanra csak mutatóban maradt belőle. A kis kökörcsinek kidugják pihés fejüket földből, körülnéznek, hogy mi a helyzet itt kinn. Még tél van, de ahogy világot látott barátom mondta: „Nincs az az idő, ami egyszer el ne jönne”.

Szöveg, képek: Jónás István