Három autóval indultunk el a Budai vámtól, tempósan haladtunk, és nemsokára az Óbányai parkolóban voltunk. Sütött a nap, de még csípős volt az idő, így aztán gyorsan végigértünk a főutcán. Csak a látványos ammonitesz-beépítésnél és a fiatalkorunkra emlékeztető strandnál álltunk meg. A pisztrángos tavaknál hagytuk el a falut. A megáradt patak szebbnél szebb vízesései mellett haladtunk a völgyben, néhány átkeléssel emelve az adrenalin-szintet.

Ebédidőre értünk Kisújbányára, be is mentünk a Klumpás tanyára. Ki a rétest, ki a kiadós kenyérlángost választotta, szájíze szerint. „Nehezen” keltünk fel az asztaltól, kelletlenül cipeltük fel az elfogyasztott ebédet a Miske-tetőre. Kellemesen sütött a nap, már csak a hófoltok emlékeztettek a télre. A gerincre érve visszafelé indultunk a hullámvasútra emlékeztető vonalvezetésű zöld jelzésen. Nézegettük a virító hunyorokat, kerestük az örökzöld csodabogyó apró virágait, aztán az utolsó kilométerek előtt pihentünk egyet az 5-ös úti vadászháznál.

Egy földúton letértünk a kilátó irányába, hogy megcsodáljuk a völgyben húzódó kis falut. Még egy kicsit élveztük a napsütést, aztán a közeli banánfa termését és a sípályán felejtett szemetet összeszedve lejöttünk a hegyről. Egész nap megúsztuk a sarat, csak az utolsó métereken, a sípálya alján kentük össze a bakancsokat. Ez sem rontott a kedvünkön, kellemes volt az idő, látványos volt az út, vidám hangulatban búcsúztattuk a Telet.

Szöveg, képek Jónás István