Tizenheten indultunk el (Szofi kutyust is beleértve) a FEMA melletti Penny-parkolóból Drávaszabolcs felé, de a szigorú schengeni határon csak tizenhatan jutottunk át.
Ezt a kellemetlenséget leszámítva minden jól alakult, gyönyörű időben autóztunk a hegyek felé. Kicsit párás volt a levegő, de nemsokára megláttuk a Kapaváci TV-adót, aztán a Papuk csúcson csillogó katonai radart is észrevettük. Elsők között értünk Jankovacra (480 m).
Bemelegítésnek a Skakavac vízeséshez vezető kis kört jártuk végig, délutánra hagytuk a tanösvény végigjárását. Mindenkit elbűvölt a mésztufa platóról lezúduló víz csillogása. Nemsokára egy másik pécsi csoport kisbusza is befutott a helyszínre. Üdvözöltük az ismerősöket, aztán teljes menetfelszereléssel nekiindultunk a hegynek.
Tavaly ilyenkor is Nevoljaši kilátó felé mentünk föl. Akkor előbbre járt a természet, virágzott az erdei holdviola (Júdáspénz), előbújtak a foltos szalamandrák. Ennek most még nyoma sem volt, de a mindent beborító medvehagyma között megláttuk az első kakasmandikót (tavaly ez már régen elvirágzott). Aztán csak kapkodtuk a szemünket a bogláros szellőrózsa, magyal-erdő, májvirág, bókoló fogasír, berki szellőrózsa, tavaszi csillagvirág láttán. A tömegesen nyíló kakasmandikó mellett már simán továbbléptünk, de egy meggyötört illír sáfrányt mindenki megcsodált. A gerincre érve, a fenyves mellett előkerültek a szebbnél szebb sáfrányok is, itt az orgonára emlékeztető, dúsan virágzó farkasboroszlán-cserjék jelentettek különlegességet. Nemsokára felértünk a kilátóhoz (740 m.). A levegő továbbra is párás volt, a tiszta időben látható Villányi hegységnek és a Mecsek nyoma most sem volt, csak a szomszédos csúcsok látszottak. A csúcskönyvben megtaláltuk a tavalyi beírásunkat, most is bejegyeztük az ittlétünket.
Félórás pihenő után a szebb napokat látott Jezercei sípályán leereszkedve gyorsan elvesztettünk a nehezen megszerzett szintet. Az eddigieken kívül a fehér acsalapu és sárga virágú martilapu virágzott errefelé. A völgybe érve letértünk az útról, benéztünk a Dubocanka patak egyik forrásához. A bővizű barlangforrás száz méterrel lejjebb már egy báránysütésre alkalmas szerkezet forgatott. A Velikából autóval is megközelíthető kirándulóközpontba, Dubokára (470 m.) értünk. A patakvölgy mellet, enyhén emelkedő úton mentünk tovább. A fák itt nem adtak árnyékot, a nap tűzött, egy feledhető félórás gyaloglás után értünk a Trišnjicai menedékházhoz (610 m.). Itt fogyasztottuk el a jól megérdemelt ebédünket. Kipróbáltuk a hintát, erőt gyűjtöttünk az út további részéhez.
Meredeken emelkedőn küzdöttük le az utolsó 200 méter szintkülönbséget. A csúcs alatti Kapavac forrásnál lehűtöttük magunkat, aztán felértünk a Češljakovački tetőre (825 m.). A kilátás feledhető volt, de a maradék csúcs-csoki és egy geoláda kárpótolt bennünket. Kellemesen lejtő erdei úton ereszkedtünk lefelé, nem kellett folyton a lábunk elé nézni. A már megszokott virágok mellett hatalmas hangyabolyok, babérboroszlán, a magyal termése jelentett látnivalót. Másfél órás séta után értünk le a tavak feletti tanösvény legmagasabb pontjára. Fordított irányban jártuk be a tanösvényt, benéztünk a barlangba, megnéztük Jankovich József gróf szarkofágját. Meredek lépcsőkön értünk le a tavakat és a vízesést tápláló barlangforráshoz.
A tavalyi túra végén zuhogni kezdett az eső, akkor nem volt kedvünk sziesztázni a tóparton. Úgy mentünk el, hogy legközelebb bepótoljuk. Most ennek is eljött az ideje, gyönyörködtünk a tóban, figyeltük a tavaszt élvező állatokat, aztán leültünk a vadászház melletti asztalokhoz. Összesen 18,5 kilométert gyalogoltunk, 800 méter szintemelkedéssel. Ki a közeli Kutjevóból származó borral, ki a jóízű horvát sörrel mosta le az út porát, csak Szofi kutya vonult el aludni. Nemsokára mi is autóba szálltunk, és feledhetetlen élményekkel gazdagodva hazajöttünk Pécsre.
Szöveg, Képek: Jónás István