A HUNGÁRIÁ-val befejeződött a nyár és a megyei rövidtávúval pedig megkezdődött az őszi verseny szezon. Gyönyörű napsütéses, de mégis ideális futó időben került a verseny megrendezésre. A kertvárosi térkép sajnos már nem tud újdonságot nyújtani, de azért az egyre gyorsuló tempó miatt mindíg akad egy-két nem tervezett hiba. Rendkívül sikeres napot tudhatunk magunk mögött: 1. hely 3 fő (Szentes Anna, Rácz Robi, Varga Gyuri) 2. hely 2 fő (Rácz Matyi, Tóth Jancsi) 3. hely 2 fő (Balázs Kati és Pfeiffer Zsuzsi) A legtöbb kategóriában ráadásul a PVSK-sokat is sikerült megelőzni és a legtöbb versenyzőnk nagyon jó minősítést is futott. (A minősítésekről a hétvége után külön összefoglaló is lesz, de a táblázatokat mellékelten csatoltam.) A versenyről készült képeket a Nagy Balázsnak köszönhetően a beszámoló alatt tekinthetitek meg. A rövidtávút követően, immár második alkalommal került megrendezésre az egyéni pontbegyűjtő verseny. Itt azért jól látszott, hogy a legtöbb induló még nem igazán érti a szabályokat. Pedig a tájékozódás mellett a versenyidőnek megfelelő optimális útvonaltervezés (ez a csapat pontbegyűjtő OB-n is nagyon jól hasznosítható az eltérő futó és tájékozódó képességű versenyzőkre való pont szétosztásnál), és a pontértékek alapján még bevállalható idő túllépés meghatározása egy olyan összetett feladatot jelent, ahol jó kombinációval akár a nyulakat is meg lehet verni. Ebben a versenyszámban Pfeiffer Zsuzsinak köszönhetően egy 3. helyezést szereztünk a lányoknál. Ugyanakkor mindenkinek ajánlom a figyelmébe, hogy az összetett eredmény mellett részidős kimutatás is elérhető a tájfutás-pécs honlapon, ami unikum a korábbiakhoz képest és érdekes összehasonlításokra ad lehetőséget.
Útközben be-benézegettünk a forrásokhoz. A Barátság-forrás előtti híd deszkái a csere után végre biztonságosak. A Nagy-Mély völgy elején lévő ( a kora tavasszal tönkrement) híd ugyan még nem készült el de már legalább biztonságosan járható. A Zsidó-völgyben a zöld jelzésen viszont nagyon nehéz közlekedni, mert végig a bedőlt fák akadályozzák a továbbjutást. A sok csapadék megtette a hatását minden nagyon zöld, és ha valaki szereti a gombát most kell menni gyűjteni mert rengeteg van belőle.
Némi kihagyás után 3 fős lelkes csapat vett részt a Pannon Kupán. Az elzárások kerülgetésére alapozott Zirci sprint után, némi mocsárral és aljnövényzettel fűszerezett terepen volt a két normál távú pálya. (Route gadgetben megtekinthetők a térképek) Kátya az utolsó nap vette át a vezetést összetettben és ezzel ismét nyerte a 3 napos viadalt, amivel már az egyesületi pontversenyben is a dobogó közvetlen közelébe küzdötte fel magát. Angster Gabi 7., míg Nagy Balázs 10. helyezést szerzett összetettben. Gratulálok!
Zsolt
Egy-két gondolat még! Az első napi verseny nem igazán volt sprint pálya. Pl. F 60-ban még egy OB-n sem szokott 2,6 km-s hossz lenni. Sajnos velem nem is a hossz tolt ki igazán, hanem két helyen is rossz útvonalat választottam. Bár nem igazán lehetett több útvonalból választani ( én megpróbáltam). A folytatás a második ill. a harmadik napon gyönyörű környezetben (Szépalmapuszta) , jó térképen. Nagyon jó volt az ideíglenes camping (Sokan ki is használtuk, a tetejébe ingyenesen lehetett). egyedül talán a fürdővíz hőmérséklete volt egy kicsit alacsony.A térképröl csak egy apró gond , nagyon gyenge papirra nyomtatták és így a hajtogatásoknál eltünt róla a festék. A harmadik napon egy rendesen szakadó esőben futottunk.A térképet nem fóliázták, a rajtban saját időben ( szakadó esőben ) egy uzsonnás zacskóba próbáltam belegyömöszölni a térképet. A versenyen kívűl odafelé egy Veszprémi sétát tettünk, visszafelé Zircen tekeregtünk egy kicsit ( legutóbb még állvány volt az apátságon) , ma már nagyon szépen rendbehozva lehet megnézni. A második versenynap délutánján felmentünk aKőris hegyre(egy kis kirándulás, geoládázás) egy laza 12 km-s túrával. Hozzáteszem sok tájfutó választotta ezt a programot a sörváltó helyett.
Az előző évektől eltérően nem a meredek hegymászásról szólt a Balaton Kupa, bár a hagyományoknak "megfelelően" igen dzsuvás terepen került megrendezésre. Amelyen Rácz Matyi vezérletével nagyon sikeresen szerepeltek a versenyzőink. Rögtön a prológon Matyi komám 1. helyen végzett, míg Nagy Balázs egy értékes 3. helyezést ért el. Ugyanakkor Rácz Robi alig 6 perces kilométer átlaggal, a 0,95-ös szorzó ellenére is a hétvége legmagasabb fiú pontértékét szerezte meg.. Szombaton a fiúk többségének nem ízlett a dzsuvás, helyenként 2 m-es csalánnal is tarkított terep. Azonban a lányok itt alapozták meg a dobogós helyezéseiket. A verseny után kellemes fürdőzés következett Zalaszentgróton, majd az esti diszkót is letudtuk egy csoportos fagyizással.
Vasárnap a szokásoknakmegfelelően 2 futamos sprint következett Tapolcán. Itt mindenki kiemelkedően teljesített és javította a pontátlagát a tájékozódásilag egyszerű, de rendkívül gyors terepen. Laci bácsi 12 perces, míg a Tóth Jancsi 6 percen belüli kilométereket repesztett. Összességében Balázs Kati és Rácz Eszti fölényesen nyerte a kategóriáját. Angster Gabi Pfeiffer Zsuzsi, Tarján Ági társaságában a második helyen végzett, míg Matyi egy 3. helyezést szerzett. Ugyanakkor Angster Gabi is megszerezte a II. osztályú minősítést, és Nagy Balázs valamint Tóth Jancsi társaságában minden idők legjobb egyéni rangsorpontját is megszerezte. Tarján Ági, Nagy Balázs, Tóth Jancsi és jómagam megjavítottuk az eddigi legjobb pontátlagunkat is. Nagy valószínűséggel már most kimondható, hogy Ági éri el az idén a legnagyobb fejlődést.
Milyen lehet a versenyterület? A nagy Észak-olaszországi síkság szélén Conegliano város mellett biztosan valami domb, ahol golfpályák vannak – kb. ennyi derült ki a célterületet bemutató térképvázlatból és valami hasonló látszott a megtekintett webkamerákon is (azért némi gyanúra adhatott okot a júniusi kánikulában a +8 C-os hajnali hőmérséklet…)
Na, ezeket a „dombokat” megláttuk már, ahogy közeledtünk: a síkságból - szinte a tengerszintről indulva minden átmenet nélkül szökik a magasba az Olasz Alpok déli tömbje, a tetején 1400-1500 m-es hegycsúcsok között egy 1000-1100 m magasan fekvő fennsík, hasonló a Bükk-fennsíkhoz, de nemcsak az elhelyezkedésben: mészkőhegységről van szó, tele töbrökkel víznyelőkkel, szakadékokkal… helyben vagyunk!
A karszt világába rögtön az érkezés estéjén belekóstoltunk, átmozgató edzés keretén belül meglátogattunk egy közeli vízesés-szakadékot (akik túrázni indultak, azok az erdőn át egy rövidebb úttalan-úton értek kicsit később oda).
A gyakorlóterepen például volt egy 180 m mély zsomboly (aknabarlang) és a versenyterületen is több helyen voltak elkerített veszélyes nyitott víznyelők, azonban nem ez okozott gondot: a terep rendkívül tagolt volt, szakadékok és sziklacsúcsok, töbrök és ormok labirintusa fogadott minket, néha szinte megoldhatatlan tájékozódási feladat elé állítva a hozzám hasonló kezdő tájfutókat. Az vigasztalt, hogy ebben nem voltam egyedül. A többiek is mesélték, hogy egyes helyeken csapatokba verődve, egymást támogatva keresték a futók a pontokat, kérdezgetve a kódokat. Nyelvleckének sem volt utolsó, az útra vittem magammal egy olasz nyelvkönyvet - na itt jól lehetett gyakorolni a számneveket: a helyi versenyzők messziről átkiabálták egymásnak a pontkódokat .
Volt szomorúbb élményem is: versenyeken előfordul, hogy síró gyereket kell megvigasztalni, de kétségbeesetten zokogó felnőtt női versenyzővel ritkán találkozik az ember és ráadásul nem is tudtam lelket önteni belé, mert per pillanat én is épp „felhőben repültem”.
Milyen is ez a karszt? A terep a futhatóság szempontjából igen nehéz volt: görgő köveken és korhadt fatuskókon kellett átmászni, árkokon és kúpokon át, nagy szintkülönbségekkel, emiatt hosszú ideig voltunk kint a pályán. Az első napon a hosszú távú versenyt egy kiadós zápor is nehezítette.
Milyen volt a hangulat? A szervezés profi volt és gördülékeny, olaszos lazasággal, azt hiszem mindenki nagyon jól érezte magát. A helyszín és időpont különös egybeesése volt, hogy miközben Európa ezekben a napokban emlékezett meg a „Nagy Háború” száz évvel ezelőtti kitöréséről, mi naponta autóztunk el "Vittorio Veneto" emlékmű mellett. Ez a név az olaszoknak mond sokat: miután 1915. májusában hadat üzentek a Monarchiának és megtámadták, három év múlva 1918. októberében itt, a határtól több száz km-re az ország belsejében tudták megfordítani a hadiszerencsét. Ami nekünk az összeomlás (és ami utána jött), az nekik nagy győzelem. Minket pedig az olasz hegyivadászok sportklubjában láttak vendégül egy „pasta parti”-ra…
Az Alpok-Adria kupa teret adott a megemlékezésre is a 100 évvel ezelőtti júniusról, ahol többek között a Baranyai csapat vezetője, Kovács Bálint is felolvasott egy „Doberdó” verset.
Az alapítványi honlapon már részben jelent meg összefoglaló az elért helyezésekkel, a részidős eredményeket, pályákat is meg lehet nézni a verseny honlapján. A versenyzőink esélyeit és eredményeit nálam avatottabbak fogják elemezni. Számomra mindenesetre nagyon jó érzés volt, hogy ott, ahol az öt kontinensről érkezett több mint kilencszáz induló tiszteletére 31 nemzet lobogóját húzták föl, a rendezők nyelve az eredményhirdetéskor gyakran botladozott a számukra kimondhatatlan „Zalaegerszegi Tájfutó Club” névvel és egy másikkal, amit már jobban megtanultak: „Baranya”.
