Kezdőlap

2015-04-18 Óbányai körút, 15,2 km. 460 méter szintemelkedés.

Szombat reggel öten találkoztunk a Budai vámnál, a többieket elriasztotta a hűvösebbre fordult idő. Két hete még az ilyen időjárás volt a megszokott, csak az azóta bejött meleg kényeztetett el bennünket. Az éjszakai eső már elállt, de még borult volt az ég, mire Óbányára értünk. Szapora léptekkel mentünk végig a főutcán, csak ammonitesz-köves házat és a volt strandot néztük meg.

A pisztrángos tavaknál a fényképezőgép is előkerült. Aztán a látványos vízesések és az izgalmas patakátkelések kötöttek le bennünket. A Csepegő szikla és a Ferde vízesés után értünk Kisújbányára, a főutcán megtaláltuk Zsibrikék volt házikóját. A falu túlsó végén, a nemrég felújított Szent Márton templom közelében van a Klumpás tanya. Még nem jött el az ebédidő, de beültünk egy kis pihenőre. Erőgyűjtés után felmásztunk a Cigány-hegyi kilátóhoz, onnan gyönyörködtünk a körpanorámában. A közeli Hármashegy és a Zengő uralja a teret, a túloldalon helyezkedik el Tolna megye legmagasabb pontja, a Dobogó. Távolabb a Tubesre és Misina-tetői TV-toronyra is ráláttunk. A kilátóból visszatérve átjöttünk a vízválasztó Miske-tetőn Püspökszentlászló felé. Tettünk egy kis kitérőt, megnéztük kinyíltak-e a vasárnapi túra látnivalói, a bazsarózsák. Érdemes lesz ide eljönni.

 A zöld jelzésen visszafordultunk Óbánya irányába. Útközben megkerestük a szúrós csodabogyó apró virágait, megcsodáltuk a tömegesen virágzó erdei kutyatej üde zöld színét.  Az 5-ös úti vadászház után letértünk az Óbányai kilátó felé. Lenéztünk az Óbányai főutcára, aztán a sípályán leereszkedtünk az autókhoz. A tervezettnél korábban, három óra körül értünk vissza Pécsre.

2015-04-19 Bazsarozé-túra 10,3 km, 420 méter szintemelkedés.

 Vasárnap reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. A Budai vámtól indultunk Hosszúheténybe, a kőbánya udvarán találkoztunk 9:30-kor. A KSH aktív dolgozói csak egy fővel képviseltették magukat, de két óvodáskorú túrázóval megerősítve, 11-en indultunk el Püspökszentlászló felé. Az edzettebbek gyalog, a többiek kocsival jutottak el a parkolóig (2,6 km.). Mire az arborétumba értünk, a gyalogosok is beértek bennünket. A templomot és kastélyt most újítják fel, de a park látogatható. A kis tóban halakat és teknősöket láttunk, a parton már nyílik a piros mécsvirág.

Egy kis emelkedővel felértünk a Diós kúthoz. Tartottunk egy kis pihenőt, ittunk a friss forrásvízből, aztán felkapaszkodtunk a bazsarózsákhoz. Az előző naphoz képest újabbak is kinyíltak, de még egy hét kell, hogy teljesen kiszínesedjen a Vöröspart (ez a hely neve). Napoztunk egy kicsit a szép kilátást nyújtó tetőn, aztán elindultunk a Zengő felé. Egy meredek kaptató után értünk az esőházhoz, itt tartottunk ebédszünetet.

 Ebéd után az utolsó emelkedőt is letudva felértünk a Mecsek legmagasabb pontjára, a 682 méter magas Zengőre. Itt kicsit hűvösebb idő volt, nem is maradtunk sokáig. Lefele jövet gyönyörködtünk a virágszőnyegben, a sárga virágú bogláros szellőrózsában, és a hegyoldalt beborító odvas keltikében. A gerincről lenéztünk a Szentlászlói házakra. A déli oldalon melegebb az idő, itt már virágzik a gumós nadálytő, a csillaghúr és az orvosi füstike is. Nemsokára leértünk a pincesorra, ahol terített asztallal várt bennünket a Szilárd Laci, a kiváló borász. A chardonnay, az olaszrizling és a vörösborok után a túra névadója, a bazsarozé (Pinot Noar rozé) is terítékre került. Kellemes napsütésben, vidám hangulatban ért véget a nap. Amíg a felnőttek gyakorlati ismertetőt kaptak a borászat értelméről, a gyerekek végre kijátszhatták magukat.

Szöveg, képek: Jónás István

Tegnap bejártam a Mecsek 50 túraverseny 15 km-es szakaszát. A Keleti Mecsekben is éledezik a természet, zöldül az erdő. Csináltam egy kitérőt a bazsarózsákhoz is, azok még csak bimbóznak. Több mint 19 km. lett az út vége. Már vártam a buszra Zobákpusztán, amikor csörgött a telefonom.

A Keresztes Józsi kérdezte, hogy van-e kedvem körülnézni az Akasztófa-dombon, megvárna a buszvégállomáson. Mondtam, hogy menjünk inkább valami közelebbi helyre. Elmentünk a Golgotára, a Lapis és a Dömörkapu környékére. Beindultak az orchideák, és a virágkedvelők is. A leánykökörcsinek körül olyan búcsújárás lehetett, mint Csíksomlyón. Sok helyen még a fű se látszik ki. Kicsit távolabb azért még maradtak érintetlen zúgok is.

Szöveg, képek: Jónás István

Ismét egy két napos megyei hétvégén vagyunk túl.

Szombaton, Árpádtetőn került megrendezésre a Medvehagyma kupa, ahol szokás szerint normál távú pályákat kellett teljesíteni. Tóth Petike saját „szája íze” szerint igyekezett meredek oldalakat is tartalmazó pályákat összeállítani, ami részben megosztotta a résztvevőket. Így volt olyan kategória, ahol csak egy fő teljesítette az egész távot.

A külföldi versenyen indulók és betegek visszalépése miatt sajnos több kategóriában nem volt meg az öt versenyengedélyes induló, ezért ott minősítést sem lehetett szerezni. A gyönyörű tavaszi napsütésben a nap egyetlen POEÜ-s érmét Pfeiffer Zsuzsi szerezte, aki 2. lett az N45-ös kategóriában. A másik POEÜ közeli eredmény, hogy Ortmann Andris úgy nyerte az F18-at, hogy mégy a Pavlovics Gábornál is közel egy perccel jobb eredményt ért el, míg a Kazal Marci a Dénes Zoli mögött lett második F21-ben.

A fiúknál egyedül Varga Gyuri tudott 2 átmenetet nyerni, míg Csongor koma a befutón 10 mp-el megverte a Pavlót is. A lányoknál Zsuzsi 2, míg Tarján Ági egy átmenetet tudott nyerni. Ráadásul Ági olyan közel végzett a Nusival megerősített nyulakhoz, hogy ha Kátya is el tudott volna indulni, akkor 60 pont körüli eredményt érhetett volna el.

Vasárnap a Gombási parkerdőben és a Desedai arborétumban került megrendezésre a normáltávú megyebajnokság. A kissé szeles, de ideális futó időben és kellemes, jól futható terepen rendkívül eredményesen szerepelt a szakosztály.

Pfeiffer Zsuzsi és Ortmann Jancsi immár idei második megyebajnoki címét szerezte meg, amivel Zsuzsi az egyesületi pontversenyben is átvette a vezetést.

A dobogó 2. fokán is elég gyakran jelent meg POEÜ-s versenyző, mivel a Tarján Ági mellett a teljes Rácz család (Eszti, Matyi, Robi) minden tagja ezüstérmet szerzett. Ráadásul Matyi komám 6-ból négy átmenetet megnyert és a pálya kétharmadáig az élen futott.

3-an is „lefelé kategóriában” szereztek bronzérmet: Ajkai Adri, Balázs Kati és Arató Csongor. Ráadásul ez Csongi részéről történelmi dobogó volt, mivel a nyíltas tarolások után első alkalommal végzett dobogón rangsoroló versenyen.

Minősítés szempontjából is sikeres volt ez a nap. Sajnos Zsuzsit továbbra is üldözi a balszerencse és ismét éppen csak lemaradt a 90 pontról, azonban Rácz Eszti 83,67-tel majdnem egyéni csúcsot ért el, az Ortmann család mindkét tagja (Adri 79,76, Jancsi 74,94) várhatóan az éves legjobb ötbe kerülő eredményt ért el, Kátya megfutotta a másodosztályt, Csongor pedig mindkét nap 50 pont körül teljesített.

Összességében mind a 12 indulónk teljesítette a pályáját és 9-en dobogón végeztek, ami rendkívül jó teljesítmény, amihez MINDENKINEK GRATULÁLOK!

Szöveg: Tóth Zsolt, képek: Nagy Balázs

Tizenheten indultunk el (Szofi kutyust is beleértve) a FEMA melletti Penny-parkolóból Drávaszabolcs felé, de a szigorú schengeni határon csak tizenhatan jutottunk át.

Ezt a kellemetlenséget leszámítva minden jól alakult, gyönyörű időben autóztunk a hegyek felé. Kicsit párás volt a levegő, de nemsokára megláttuk a Kapaváci TV-adót, aztán a Papuk csúcson csillogó katonai radart is észrevettük. Elsők között értünk Jankovacra (480 m).

Bemelegítésnek a Skakavac vízeséshez vezető kis kört jártuk végig, délutánra hagytuk a tanösvény végigjárását. Mindenkit elbűvölt a mésztufa platóról lezúduló víz csillogása. Nemsokára egy másik pécsi csoport kisbusza is befutott a helyszínre. Üdvözöltük az ismerősöket, aztán teljes menetfelszereléssel nekiindultunk a hegynek.

Tavaly ilyenkor is Nevoljaši kilátó felé mentünk föl. Akkor előbbre járt a természet, virágzott az erdei holdviola (Júdáspénz), előbújtak a foltos szalamandrák. Ennek most még nyoma sem volt, de a mindent beborító medvehagyma között megláttuk az első kakasmandikót (tavaly ez már régen elvirágzott). Aztán csak kapkodtuk a szemünket a bogláros szellőrózsa, magyal-erdő, májvirág, bókoló fogasír, berki szellőrózsa, tavaszi csillagvirág láttán. A tömegesen nyíló kakasmandikó mellett már simán továbbléptünk, de egy meggyötört illír sáfrányt mindenki megcsodált. A gerincre érve, a fenyves mellett előkerültek a szebbnél szebb sáfrányok is, itt az orgonára emlékeztető, dúsan virágzó farkasboroszlán-cserjék jelentettek különlegességet. Nemsokára felértünk a kilátóhoz (740 m.). A levegő továbbra is párás volt, a tiszta időben látható Villányi hegységnek és a Mecsek nyoma most sem volt, csak a szomszédos csúcsok látszottak. A csúcskönyvben megtaláltuk a tavalyi beírásunkat, most is bejegyeztük az ittlétünket.

Félórás pihenő után a szebb napokat látott Jezercei sípályán leereszkedve gyorsan elvesztettünk a nehezen megszerzett szintet. Az eddigieken kívül a fehér acsalapu és sárga virágú martilapu virágzott errefelé. A völgybe érve letértünk az útról, benéztünk a Dubocanka patak egyik forrásához. A bővizű barlangforrás száz méterrel lejjebb már egy báránysütésre alkalmas szerkezet forgatott. A Velikából autóval is megközelíthető kirándulóközpontba, Dubokára (470 m.) értünk. A patakvölgy mellet, enyhén emelkedő úton mentünk tovább. A fák itt nem adtak árnyékot, a nap tűzött, egy feledhető félórás gyaloglás után értünk a Trišnjicai menedékházhoz (610 m.). Itt fogyasztottuk el a jól megérdemelt ebédünket. Kipróbáltuk a hintát, erőt gyűjtöttünk az út további részéhez.

Meredeken emelkedőn küzdöttük le az utolsó 200 méter szintkülönbséget. A csúcs alatti Kapavac forrásnál lehűtöttük magunkat, aztán felértünk a Češljakovački tetőre (825 m.). A kilátás feledhető volt, de a maradék csúcs-csoki és egy geoláda kárpótolt bennünket. Kellemesen lejtő erdei úton ereszkedtünk lefelé, nem kellett folyton a lábunk elé nézni. A már megszokott virágok mellett hatalmas hangyabolyok, babérboroszlán, a magyal termése jelentett látnivalót. Másfél órás séta után értünk le a tavak feletti tanösvény legmagasabb pontjára. Fordított irányban jártuk be a tanösvényt, benéztünk a barlangba, megnéztük Jankovich József gróf szarkofágját. Meredek lépcsőkön értünk le a tavakat és a vízesést tápláló barlangforráshoz.

A tavalyi túra végén zuhogni kezdett az eső, akkor nem volt kedvünk sziesztázni a tóparton. Úgy mentünk el, hogy legközelebb bepótoljuk. Most ennek is eljött az ideje, gyönyörködtünk a tóban, figyeltük a tavaszt élvező állatokat, aztán leültünk a vadászház melletti asztalokhoz. Összesen 18,5 kilométert gyalogoltunk, 800 méter szintemelkedéssel. Ki a közeli Kutjevóból származó borral, ki a jóízű horvát sörrel mosta le az út porát, csak Szofi kutya vonult el aludni. Nemsokára mi is autóba szálltunk, és feledhetetlen élményekkel gazdagodva hazajöttünk Pécsre.

Szöveg, Képek: Jónás István